Katasztrófavédelem: már Somogyban is segítik a menekültek érkezését, elhelyezését

 - Már tizenhárom megyében segítik a menekültek érkezését, elhelyezését - tájékoztatta szombati, az MTI-nek megküldött közleményében a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Szelfi - kollázsok és festmények, kiállítás a könyvtárban

Lángolt a Csillag utcában a hulladék, Igalban az aljnövényzet, Kaposhomokon egy családi ház

Harmincnégyszer riasztották a somogyi tűzoltókat a hétvégén, ebből huszonegy alkalommal tűzesetnél avatkoztak be az egységek.

Indul a Desedán a hajózási szezon - a kishajót már vízre rakták

Itt a tavasz és szerencsére már az idő is szép, aminek köszönhetően nagyon sokan célozzák meg a Desedát és kirándulnak egyet a mesterséges tó partján.

Becsapódott egy ház falába az autó Szőlősgyörökön

 2022. március 27-ére virradóra egy 28 éves fonyódi lakos Szőlősgyörök belterületén okozott közlekedési balesetet.

A kaposvári Kultik Mozi műsora 03.24-től

A babád is várta már a tavaszt - erre figyelj, ha kirándulni mentek

Minden élőlény a bolygónkon nagyon várja a tél után a tavasz évszakát, ez alól a kisbabák sem kivételek.

Átadták a Berek Világa Látogatóközpontot Fonyód és Ordacsehi között

Szerdán átadták a Fonyód és Ordacsehi között létesített Berek Világa Látogatóközpontotot.

A földön fetrengett a somogyvámosi templom előtt, majd kitépte az egyik ajtót

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. március 22-én 6 óra 20 perckor az egyik somogyvámosi templom parkolójába nagy sebességgel befarolt egy gépkocsi, amelyből nagyon hangosan szólt a zene.

Városnéző séta a Meteorral

Időpont: 2022. március 26. szombat

Oldalak

Állásajánlatok Kaposváron

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára