Május 6-tól érvényes az új parkolási rend

 

Ahogyan egyre több autó járja útjainkat, úgy érezzük egyre kevesebbnek a parkolók számát.

Kaposvár belvárosában a fizetős rendszernek köszönhetően mindez nem okoz problémát, ám a zónák határán annál inkább. Sokan annak ellenére foglalják el autóikkal a díjmentes parkolókat, hogy valódi úti céljuk távolabb, gyakran már a fizetős övezetben van. Ezzel éppen azok elől veszik el a helyet, akik a saját ingatlanuk előtt szeretnének megállni.

Az ingyenes parkolást biztosító, belváros közeli utcákban parkolóink zsúfoltak, a közlekedés nehézkes, esetenként balesetveszélyes is. 2016. május 6-tól az Önök érdekében szeretnénk ezen változtatni, mégpedig azzal, hogy új fizetős parkolókat alakítunk ki, ezzel egyidejűleg pedig ingyenes engedélyt állítunk ki az érintett ingatlantulajdonosok számára a fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló 58/2010.(XI.17.) önkormányzati rendeletnek megfelelően.

Amennyiben személygépkocsiját csak fizetős parkolóban tudja tartani, úgy kaposvári lakosként ingatlanonként egy személygépkocsira vonatkozóan engedélyt igényelhet. A díjmentes parkolásra jogosító igazolványhoz ugyanakkor csak abban az esetben juthat hozzá, ha a kérelemben meghatározott személygépkocsi az Ön tulajdonát képezi vagy annak üzembentartója és ha rendelkezik az adott gépjármű-kategóriára érvényes vezetői engedéllyel, továbbá a kérelem tárgyát képező gépjárműre érvényes forgalmi engedéllyel. Az ügyintézés írásbeli kérelem alapján személyesen történik. Az engedélyeket Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Közigazgatási Igazgatósága adja ki, melynek elérhetősége: 7400 Kaposvár, Kossuth tér 1. II/216.

Bízom abban, hogy lépésünkkel az Ön számára is kényelmesebbé tesszük az ingatlana előtti parkolást.

Kaposvár, 2016. április 12.

Tisztelettel:

Herczeg Attila

a Kaposvári Városgondnokság vezetője


MAGAZIN

A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-én

Július 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban.

Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan mások

Igazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak

Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula Somogyba

Kellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Állásajánlatok Kaposváron