Dimenziók címmel nyílt meg Feledy Gyula Zoltán és Feledy Balázs közös kiállítása a Vaszary Képtárban. A megnyitón Dés László improvizációját is hallhatta a közönség, akit a kiállításról és Feledy Gyulához fűződő barátságáról kérdeztünk.

- Hogyan barátkoztak össze Feledy Gyulával?

-Én laktam jónéhány évet Kötcsén és a Gyulával elég hamar összebarátkoztunk, mert könnyű vele összehaverkodni. Én egy viszonylag visszahúzódó introvertált pali vagyok, ő viszont egy nagyon nyílt, nyitott, barátkozó ember, aki pillanatok alatt behúzott engem abba a közegbe és Kötcsét megszeretette velem. Neki nagyon nagy szerepe van abban, hogy én ott vettem is egy házat. Ráadásul kiderült, hogy művészetszerető és maga is csinálja, és én végigkísértem az ő művészi fejlődését, kiállításait. Ez már a negyedik kiállítása, ahol fellépek.

-Ez a zene, amit hallottunk improvizáció volt?

- Igen, de fejben erre is mindig felkészül az ember. Tehát formailag azért ki kell találni, hogy kezdem, hova akarok eljutni, mikor váltok át szaxofonra. Az improvizáció nem azt jelenti, hogy az ember nem tudja  mit csinál, csak arról van szó, hogy ebben az esetben nincs leírva, nincs rögzítve. Fejben viszont előre felkészülök rá, készítek neki egy formát, a vázlatát megtervezem. Tudatosan rákészülök. Most direkt egy órával előbb idejöttem Pestről, hogy meg tudja nézni a kiállítást, mivel ehhez igazítottam a mai játékomat. A kiállításon kétféle stílusban is láthatók képek, úgyhogy megpróbáltam a két különböző stílust összehangolni a fejemben, és végül is így született meg az az improvizáció, amit a megnyitón hallhatott a közönség.

- Mit gondol erről a kiállításról?

- Nagyon szép, de egyúttal nagyon nehéz egy ilyen teret berendezni, mert eléggé zavarosan tagolt. Mégis sikerült úgy megoldani, hogy az az érzése az embernek, mintha ez mégis egy jó tér lenne, mert akárhová nézek nagyon jól eltalálták mi hová kerüljön. Például a nagy falfelületen csak egy kicsi kép van, de ahogy odarakták, az tényleg hatásos. Szépen megcsinálták.