Hosszas előkészítő munka után a mai napon megtörtént a Csiky Gergely Színház munkaterület átadása.
A város elhatározása és a kormány döntése alapján immáron nem csak a tervezési és kutatási, hanem a kivitelezési munkák is megkezdődnek. A mai naptól a színház területe munkaterület, a kivitelező megkezdi a felvonulást és a bontási majd építési munkákat.
Első lépésként elbontásra került a “Táncoló pár” c. Zsolnay szökőkút, majd december eleje óta a szerkezeti feltárások, a festőrestaurátori és a kőszobrászati kutatások folynak az épületben.
A Városháza ígérete szerint időszakosan tájékoztatni fogja a közvéleményt az építkezés előrehaladtáról és lehetőséget biztosít majd előre egyeztetett időpontokban az építkezés megtekintésére is.
A kivitelezés befejezésének tervezett időpontja 2018 utolsó negyedéve.
![]() Elindult a KÁN Kaposváron: ma már a családi programoké a főszerepPénteken megnyílt a KÁN Egyetemi Napok Kaposváron, szombaton pedig már a második nap programjai várják a látogatókat. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja avendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Szüreti programok Somogyban: öt helyszínen is felvonulás és mulatság várja a vendégeketSzeptember utolsó szombatján több somogyi településen is a szüret kerül a középpontba. |
![]() Ittasan motorozott és a rendőrök elől is menekülni akart Kaposváron egy 70 éves férfiJogosítvány nélkül, ittasan közlekedett egy 70 éves kaposvári férfi, aki szeptember 23-án a rendőri intézkedés elől is megpróbált elhajtani. |
![]() A cseri és a donneri városrészben is fokozottan figyelnek a rendre a kaposvári rendőrökA kaposvári rendőrök folyamatosan figyelik a város közbiztonsági helyzetét, és a lakosság jelzéseire is reagálnak. |
![]() A hűvös péntek után melegedik az idő Somogyban, erre számíthatunk jövő péntekigA pénteki hűvösebb idő után fokozatos melegedés kezdődik Somogyban, a jövő héten pedig több napon is 24–26 fok körüli csúcshőmérsékletre lehet számítani. |