Balaton Napja

Szombaton, június 18-án tartják a Balaton napját, a strandszezon megnyitóját, amikor a Balaton vizének hőmérséklete 20 C° fölé emelkedik.

A programok délután vízbefutással kezdődnének, majd koccintás következik az első régióborral, a BalatonBorral. Ezután büféversenyek, gasztropiknik, kreatív fröccs- és fröccskoktél készítési vetélkedők lesznek a megújuló balatoni gasztronómiai kínálat és az új strandbisztró trendek bemutatására.

A gyerekekre homokvárépítő- és papírhajó-versenyek várnak, de lesz sokféle játékos vagy komolyabb sportprogram, vízimentő-bemutatók, kreatív ügyességi vetélkedők, retro fürdőruha-bemutató, és sellőkosztüm-verseny is. Több helyszínen is lesz élő zene és estig tartó strandgrill-parti. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park az iskolák bevonásával Balaton-ismereti vetélkedőkkel készül, de több más kulturális program is színesíti majd a balatoni összetartozás napját.

Eddig a következő települések, illetve strandjaik jelezték részvételüket: Keszthely, Gyenesdiás, Szigliget, Badacsony, Balatonudvari, Balatonfüred, Siófok, Balatonboglár, Fonyód, Balatonfenyves, valamint kiemelt helyszín idén Balatongyörök lesz Balatonmáriafürdővel együtt. Ez már azokat a jövőbeni törekvéseket szolgálja, hogy a későbbiekben elsősorban északi és déli parti település-párok részvételére épülne a Balaton napja.

Időpont: 
2016/06/18 - 10:00

MAGAZIN

Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt

Egerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Állásajánlatok Kaposváron