Az Indul a bakterház  különleges színfoltja a magyar kultúrának.

 GALÉRIA, VIDEÓ

A film alakjai az elmúlt évtizedek során ikonikus figurákká váltak, az elhangzott mondatok közül pedig több szállóigeként épült be a köztudatba.

 Az alkotás a magyar filmtörténet része és oly módon fogalmazza meg sajátos társadalomkritikáját a korabeli falusiakról és helyzetükről, amellyel kis hazánk lakói nagyon is együtt tudnak érezni.

A szereplők (Bendegúz kivételével)  buták, érzéketlenek, a végletekig szexisták, sokat vedelnek, folyton átverik és verik a másikat, viszont rengeteget lehet rajtuk röhögni. Nyilván az ilyen típusú humor sem jön be mindenkinek, de az biztos, hogy az emberek jelentős része nagyon szereti az Indul a bakterház című filmet.

 A Roxínháznak is számottevő a rajongótábora, nagyon sokan a magukénak érzik, hiszen  ez egy száz százalékosan  kaposvári  történet, amelyben néhány ember elképzelése szinte a semmiből nőtte ki magát egy jól működő és közkedvelt intézménnyé.

Adott tehát egy történet és egy színház, mindkettőt sokan kedvelik, az egyik nagyon magyar a másik nagyon kaposvári, mindegyik a miénk. A siker borítékolható, a Roxínházban biztosra mentek, amikor elhatározták, hogy színpadra állítják Rideg Sándor regényét.

Miután a könyvből  készítettek egy filmet, amely kultuszfilmmé avanzsált az elmúlt évtizedekben, a színházak is rájöttek, hogy ami jó a filmen, működhet a színpadon is. Most pedig a Roxínház jóvoltából újabb dimenzióval gazdagodik a történet, mivel zenét is írtak darabhoz, így aztán Bendegúz, a Büdös Banya, a Szabó bakter, a piócás meg a többiek néha nekiállnak énekelni. A tánckar meg táncolni.

Ha nekem kellett volna dalokat írni és koreográfiát készíteni (amit nyilván nem tudok, de ez csak egy gondolatkísérlet)  én biztosan folklór vonalon indultam volna el: vagyis a néptánc és a népzene fontos részét képezte volna az előadásnak. A Roxínházban is hasonlóan gondolkodhattak erről, ami a táncot illeti, a dalokban is felfedezhető a népzenei vonal, bár nem olyan egyértelműen, mint a koreográfiában és a jelmezekben. A Lakodalom van a mi utcánkban című örökbecsű opusz nélkül nem múlhat el falusi lagzi, és akárcsak a való életben  a Roxínszínházban is felhangzik a nóta az esküvői jelenetben, ami telitalálat. Nem vagyok a mulatós műfaj nagy rajongója, de el kell ismernem, hogy a Lagzi Lajcsi féle zenei stílus kiválóan kiegészítette a prózai oldalt, az előadás elbírt volna több ilyen típusú nótát is.

A színpadkép nagyszerűen idézte fel azt a falusi miliőt, amelyben az Indul a bakterház játszódott. A padlás, az udvar, az ebédlő és a pottyantós klozet díszlete ügyesen struktúrálta a teret, a különböző helyszínek egymást kiegészítve támogatták a cselekményt és sokat segítettek az egyedi hangulat megteremtésében.

A szereplők összeállítását is jól eltalálták: Szabolcsi János valósággal lubickol  Szabó bakter szerepében, a Bendegúzt játszó fiú is nagyon meggyőző és a többiek is kitesznek magukért. Néha kicsit furcsán hat, hogy néhány színész az életkoránál jóval idősebb figurát alakít, de ők is mindent megtesznek azért, hogy hitelesek legyenek a szerepükben. Ötletes megoldás, hogy a tánckar tagjai végig a színpadon ülnek, akkor is amikor nincs feladatuk.

Jópofa előadás az Indul a bakterház,  a Roxínház igyekezett megőrizni a mű értékeit, és próbált hű maradni a stílushoz, és biztosan sokak kedvence lesz a Rideg Sándor regénye alapján színpadra állított kaposvári produkció.