
Tizenhat alkalommal riasztották a tűzoltókat a hétvégén Somogy megyében.
Többségében műszaki mentéseket végeztek az egységek, de hat kisebb tűzesetnél is szükség volt a tűzoltók munkájára. Egy alkalommal pedig téves jelzés érkezett a megyei műveletirányítási központba.
Három közlekedési balesetet követően is kérték a tűzoltók segítségét a hétvégén. Szombat reggel lesodródott az útról, majd a szántóföldre hajtott egy gépkocsi Nagybajom térségében, a 61-es főút 143-as kilométerszelvényénél. A böhönyei önkormányzati tűzoltók áramtalanították a járművet, amelyben hárman utaztak, közülük ketten megsérültek a balesetben.

Összeütközött két gépkocsi a 610-es út 11-es kilométerszelvényénél, Kaposvár térségében vasárnap hajnalban. Az ütközés erejétől az egyik jármű szalagkorlátnak csapódott, sofőrje a helyszínen életét vesztette. A másik balesetet szenvedett autó az út menti árokba borult, mind a négy utasa ki tudott szállni, viszont valamennyien megsérültek. A két felnőttet és két gyermeket a mentők kórházba vitték. A kaposvári hivatásos tűzoltók áramtalanították az összetört gépkocsikat és fényárbócokkal megvilágították a baleset helyszínét a rendőrségi helyszínelés idejére.

Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó a 6501-es út Zamárdiból Balatonendrédre vezető szakaszán, az M7-es autópálya fölötti felüljárón. A vasárnap esti balesetnél a siófoki hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentést.
Bejelzett a szén-monoxid-érzékelő egy siófoki családi házban vasárnap délután. A lakók azonnal megkezdték az épület szellőztetését és értesítették a tűzoltókat. A kiérkező siófoki egység alacsony koncentrációban ki tudta mutatni a mérgező gáz jelenlétét, ezért a házban üzemeltetett gázkazán használatát megtiltották, amíg a kéményseprők át nem vizsgálják a teljes fűtési rendszert és ellenőrzik a kazán biztonságos üzemeltetéséhez szükséges légutánpótlás megfelelőségét.
Csurgón a Béke utcában egy családi házra dőlt fenyőfát távolítottak el a helyi önkormányzati és a nagyatádi hivatásos tűzoltók, míg Marcaliban a Virág utcában akadályozta a közlekedést egy kidőlt fenyő, amelyet a város hivatásos tűzoltói daraboltak fel a hétvégén.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |