
A nyári hónapok statisztikai adatai megnyugtatóan alakultak, mindazok ellenére, hogy ezen a 600 méternyi szakaszon egy forgalmasabb napon több tízezer ember is megfordul.
Amíg 2016. június 1. és augusztus 31. között 74 bűncselekményt regisztráltak, addig - a jelenlegi adatok alapján - idén 49-et. Ebből 28 esetet már felderített a rendőrség. A fenti időszakban a 92 napból 61 olyan nap volt, amikor nem történt, illetőleg nem jutott a hatóság tudomására bűncselekmény.
A jogsértő magatartások nagyobb részét 17 garázdaság és 8 testi sértés képezte, melyek elkövetőit szinte kivétel nélkül azonosították. Nem állhat minden szórakozó mellett egyenruhás, hogy elejét vegye a kulturált konfliktuskezelést messze maga mögött hagyó erőszaknak, de a rendfenntartók hatékony munkáját tükrözi, hogy aki – akár csak a pillanat hevében, az indulattól vezérelve – így cselekszik, az számíthat a felelősségre vonásra.
Lopás miatt 14 eljárás indult, az adatok azonban azt mutatják, hogy a többségük a rendőrség vagyonvédelmi tanácsainak megfogadásával megelőzhető lett volna. A felügyelet nélkül hagyott, vagy éppen ottfelejtett táskák, pénztárcák és mobiltelefonok könnyű prédát jelentettek még az alkalom szülte tolvajok számára is.
Kábítószer-kereskedelem miatt egy esetben, kábítószer birtoklása miatt pedig mindössze két esetben kellett intézkedniük a rendőröknek. Az elkövetők kilétét ezekben az esetekben is tisztázták.
Police.hu
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |