OKULÁRÉ PROJEKT Vol. 7. a Csikyben
Újra jelentkezik Kaposváron a Csiky Gergely Színház pártfogolásában és az Amargant Független Színházi Műhely szervezésében az
OKULÁRÉ PROJEKT Vol. 7.
JÚNIUS 1-én 19.00-kor szeretettel várunk a Csiky Gergely Színház művészbüféjében évadzáró-nyárnyitó Okuláré Projekt estünkre. A nyárra hangolódva a témánk is kicsit más hangvételű, mint az eddigiek: a FLÖRT. Olyan darabokat kértünk, amik könnyed férfi és női összekapcsolódásokról mesélnek.
Az est vendégeiről.
Előadók: Botka Dóra, Cserős Márk, Horváth Zita, Kása Tímea, Lecső Péter, Lugosi György, Szigethy Brigitta
Zenészek: Bárány Tamás, Brüll Ede, Kerekes László 'Guriga' és a Bel Canto zenekar
Az est moderátora: dr. Gombos Péter
A mostani forduló érdekessége, hogy a felkért írók közül mind a három alkotó kötődik szorosabban-lazábban Kaposvárhoz! Az előző forduló nyertese, a Vajdaságban költőként és drámaíróként is egyaránt ismert, jelenleg a drámakötetét kiadó Terék Anna dédapja kaposvári jegyző volt. A nemzetközi színházi múlttal is rendelkező, párizsi és budapesti premiereket is maga mögött tudó író- színész-rendező Valcz Péter a Kaposvári Egyetem Színművészeti karán végzett, majd rövid időre a színház társulati tagja volt. Szűcs Zoltán kaposvári származású, drámaíró, akinek FÜGGÉSBEN c. darabját a budapesti Kolibri Színházban játsszák sikerrel. Alig pár nap múlva pedig, június 4-én a Felolvasó-színházi Maratonon Szűcs Zoltán Megálló c. darabja is bemutatásra kerül.
A belépés:díjtalan, a fogyasztás a büfében szabadon válaszható és ajánlott . A kilépés viszont bizonytalan, ugyanis az előadás után várunk mindenkit egy beszélgetésre és egy pohár ’nyáridéző ’limonádéra.
Gyertek!
Az estünk fő támogatói a Csiky Gergely Színház és a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár .
LEGKÖZELEBBI PROGRAMOK
-
2026/08/13 - 11:00
-
2026/08/13 - 20:00
-
2026/08/13 - 21:00
-
2026/08/14 - 20:30
-
2026/08/14 - 21:00
MAGAZIN
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |

















