
- Újabb kilenc futókört alakítanak ki az Aktív Magyarország programban mintegy 600 millió forintból - közölte az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosi iroda hétfőn az MTI-vel.
Azt írták, hogy a kiválasztott nyerteseknek 2022. március 31-ig kell kialakítaniuk a futóköröket. Ebből hét pálya legalább egy kilométer, két pálya pedig több mint 800 méter hosszúságú lesz.
Az új, rekortán borítású pályák Egerben, Gyömrőn, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Székesfehérváron, Veresegyházán és Veszprémben épülnek fel - jelezték.
Hozzátették, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan a jelentkezések elbírálását ezúttal is a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége (SZEOSZ) készítette elő.
Az Aktív Magyarország programban a kormány a futókörök mellett bringaparkok, vasalt utak, mászótermek és sziklamászó iskolák építésével bővíti a lakosság sportolási lehetőségeit. A program indulása óta több mint 1,3 milliárd forint támogatást osztottak szét a jelentkezők között. Az elmúlt két évben tizennégy futópálya, kilenc görpark, huszonhárom bringapark, hat vasalt út, tizenhét sziklamászó-útvonal, valamint tizenöt mászóterem kapott támogatást.
Kitértek arra is, az eddig átadott futókörökön az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosi iroda és a SZEOSZ egy versenyt fog hirdetni, amelyen május végén a városok vetélkedhetnek majd egymással. A verseny elsődleges célkitűzése, hogy a résztvevők az adott napon minél több kilométert fussanak, gyalogoljanak a település új futópályáján. Az esemény valamennyi helyszíne egyben Ötpróba-pontszerző állomás is.
A legtöbb kilométert összegyűjtő város 250 000 forint, a második 150 000 forint, a harmadik 100 000 forint értékű díjazásban részesül, melyet a futópálya fejlesztésére vagy azon tartandó rendezvény lebonyolítására használhatnak fel.
A verseny helyszínei várhatóan Budapesten a kőbányai Sportligetben és Békásmegyeren, vidéken pedig Gödöllőn, Kaposváron, Hajdúböszörményben, Pápán, Szegeden, illetve Székesfehérváron lesznek - áll a közleményben.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |