
Megkezdődött a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház szülészeti épületének teljes körű építészeti rekonstrukciója a 1026/2020. (II. 12.) számú Kormányhatározat értelmében.
A kaposvári szülészet család- és bababaráttá fejlesztésének alapja az 1929-ben épült, helyi védettség alatt álló szülészeti épület teljes körű rekonstrukciója. A beruházás során a felújításra kerülő alapterület 3.500 m2.
Az építési munkaterület átadására 2020. március 10-én került sor. A kivitelező március 17-én, a terület körbekerítése után elkezdte a bontási munkálatokat. Az építési útvonal kizárólag a Bajcsy-Zsilinszky utca felőli gépjármű-bejáraton keresztül történik, elkülönülten az intézményi betegutaktól. Az építkezéssel járó körülmények (elsősorban zaj-és porártalom) kevésbé lesznek megterhelők a környező utcákban élők számára, mint a kórházfejlesztés korábbi ütemeiben lezajlott beruházások.
Az építkezés teljes, tervezetten 14 hónapos időtartamára az épületben végzett járó- és fekvőbeteg ellátás (szülészet-nőgyógyászat, újszülött-osztály, reprodukciós központ) az Északi és Sebészeti tömb épületeibe költözött az elmúlt hetekben.
Az új szülészeti épületben az átalakítás során az egyes ellátó egységek elhelyezését racionalizálják. Az alagsorból az emeletre kerül a járóbeteg-ellátás és a kismamagondozás, megközelítésüket harmadik lift segíti majd. A földszinten egy blokkban kap helyet a szülőszoba, a császár műtő, az újszülött egység és a perinatális intenzív egység. A 2018-ban megnyitott Domány Sándor Reprodukciós Központ az eredeti helyén folytatja majd működését.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |