7 szuper pünkösdi program Somogy megyében

1. Szennában pünkösdi forgatagot rendeznek, pünkösdi király választással, gyerekprogramokkal és májusfa kitáncolással.

 

2. Balatonfenyvesen ismért megszervezik a Nemzetközi Veteránjármű Találkozót és kiállítást, de emellet még számos egyéb program is várja az érdeklődőket. 

 

3. Igalban is több napos programmal, koncertekkel, zenés fürdőzéssel és gyerekprogramokkal vának minden érdeklődőt.

 

4. A Zselici Csillagparkban is készülnek a hosszú hétvégére, például éjszakai távcsöves bemutatóval. 

 

 

5. A Kőröshegyi Levendulásban is várják a levendula és a csodás balatoni kilátás kedvelőit. 

 

6. Siófokon koncertek, kulturális bemutatók lesznek a Pünkösdi Fesztiválon.

 

7. Somogybabodon  az Offroadon pedig a látványos bemutatók mellett koncerteken is részt vehete a közönség. 

A képen a következők lehetnek: szöveg

 

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron