Vörös és fekete

Időpont: 
2015/05/28 - 19:00

Mindennek ára van - Vörös és fekete a Csikyben

Galéria itt: http://kaposvariprogramok.hu/vorosesfeketegaleria

Azt gondolom, hogy a Vörös és fekete egy nehéz előadás.  A történet és a tálalás is. Súlyos tettek, súlyos következmények, súlyos döntések jellemzik a darabot, amelyben a főhős a fiatal Julien Sorel felemelkedését és bukását kísérhetjük figyelemmel, mindezt természetesen sok-sok zenével és iróniával.

És maga az előadás sem könnyű. Sok szereplőt mozgat, sok a tánc, sok az ének - le a kalappal a Csiky munkatársai előtt, nem volt egyszerű dolguk. Bár laikusként én a mai napig nem értem, hogy miként lehet egy darabnyi szöveget megjegyezni, mégis úgy érzem, hogy a Vörös és fekete nehezített pálya még színészeknek is. Megtanulni a koreográfiát, az éneket, a szöveget, a belépéseket - ráadásul egy mozgó, felfüggesztett rámpa is szerepel a díszletben - nem lehetett könnyű.

Nyári Szilvia a polgármester feleségének szerepében igazán meggyőzően alakít, az előadás elején még ragyogó nő, a végén pedig megtört asszony, Sarkadi Kiss János, aki  a bölcs barátot/mentort alakítja, pedig nagyon szimpatikus és úgy tűnik mintha ezt a szerepet egyenesen  rá írták volna. Minden színész jól énekel, nyilván  a hangi adottságaik eltérőek, de azt hogy a színészgárda többsége nem musical színészekből áll, szinte nem is lehet észrevenni.

Az előadás nagyon látványos, szépek a díszletek és kifejezőek, nagyon ötletesen használják például az asztalokat. A történetben pedig terítékre kerülnek az élet kemény kérdései: hűség vagy szerelem, szerelem vagy vágy, bűn és bűnhődés, karrier vagy becsület, felemelkedés vagy/és bukás - vörös vagy/és fekete. Néha nehéz a választás, néha pedig könnyű. Julien Sorel is dönt, egyszer, kétszer, háromszor - általában úgy gondolja jól, később kiderül, hogy mégsem. A darab szereplői pedig előbb utóbb mind rájönnek, sőt a saját bőrükön tapasztalják meg azt az egyetemes igazságot, hogy mindennek ára van.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron