Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
A dunántúli megyékben, főleg délen hétfő este óta változó intenzitással havazik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a havazással érintett területeken még hétfőn elvégezte a szükséges megelőző szórásokat és a havazás óta folyamatosan dolgozik a szükséges hóeltakarítási munkákon is. A legintenzívebb havazásban érintett térségekben ugyanakkor egyes fő- és mellékúti szakaszokon téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak a közlekedők.A legtöbb hó Marcali, Csurgó, Nagyatád és Barcs körzetében hullott. Lászlómajor, Felsőbogátpuszta, Alsóseges és Somogybükkösd térségét nehéz megközelíteni.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei kedd reggelig összesen mintegy 5000 tonna sót és 350 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki. A hóeltakarítási munkákat hétfő este óta ütemezetten látja el a társaság. Ez azt jelenti, hogy első körben a gyorsforgalmi- és főutakon avatkoznak be, majd ezt követik a mellékutak. Az egyes területekre előre beosztott munkagépek körülbelül 30-50 kilométernyi utat tudnak egy fordulókörrel bejárni, egy ilyen beavatkozás, mintegy 2-5 órát vehet igénybe, amit bizonyos esetekben többször is meg kell ismételni, főleg intenzív havazás esetén.

A gyorsforgalmi utak, a fő- és mellékutak mindenhol járhatók, de a Dunántúl déli és nyugati részén télies útviszonyokra számíthatnak a közlekedők, ott még átmenetileg lehet havas, latyakos szakaszokra számítani. A látási viszonyok általában mindenhol jók, a hőmérséklet -6 és +6 fok között alakul.
A helyközi autóbuszok 4-5 perces, a távolsági járatok 20-40 perces késéssel közlekednek. A MÁV tájékoztatása szerint a Dombóvár - Gyékényes és a Balatonszentgyörgy - Nagykanizsa vonalon vannak 20-30 perces késések. Szakembereik folyamatosan tisztítják a váltókat és a síneket.
Kaposváron folyamatosan takarítják az utakat, a KVG Zrt. harminc embere lapáttal tisztítja a lépcsőket, a gyalogátkelőket és a buszmegállókat. A Magyar Közút megyei igazgatóságának közlése szerint minden gépük dolgozik Somogyban. Kaposváron és környékén 31, Marcali körzetében 34, Szántódnál 16, míg Nagyatád körzetében 30 - járművel dolgoznak az utak megtisztításán.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében arra kéri a közlekedőket, hogy csak akkor keljenek útra az intenzív havazásban érintett területeken, ha halaszthatatlan dolguk van, de indulás előtt akkor is tájékozódjanak az utak állapotáról. A téli útviszonyok között pedig különös körültekintéssel és megfelelően megválasztott sebességgel közlekedjenek, illetve kizárólag műszakilag jól felkészített és téli gumikkal ellátott járművekkel keljenek útra. Az útviszonyokról és a közlekedési helyzetről a cég megyei diszpécserszolgálatain kívül a társaság Útinform szolgálatától (elérhetőségek a www.kozut.hu) lehet aktuális információkat szerezni. Ha valaki elakadna járművével az intenzív havazás miatt, hívja a tűzoltóság szakembereit a 105-ös vagy a 112-es általános segélyhívó számon. Az Útinform weboldalán kora reggeltől késő estig, minden nap háromóránként tesznek közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők: http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|