Magazin

Leszakadt ágak, kidőlt fák - tarolt a vihar Somogyban is

A hétvége folyamán tizenegyszer riasztották a somogyi tűzoltókat a szél tépázta fák miatt.

Kazaltűz Somogyváron

Kigyulladt egy – 80 bálából álló – kazal csütörtök délelőtt Somogyváron.

Szorult helyzetből mentettek meg egy óvodást Jutában

 

Elesett kerékpárral egy kisfiú a jutai óvoda udvarán és a lába a pedál, valamint a váz közé szorult.

Embercsempészt fogtak el Kaposvárnál

Egy román állampolgár öt illegális migránst akart Nyugat-Európába szállítani.

Két aranyos kutyus segítette a záróvizsgázókat a MATE Kaposvári Campusán

Különleges támogatók várták a hallgatókat a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusán a záróvizsgák idején.

Kigyulladt egy ház Ötvöskónyiban

 

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy százötven négyzetméteres ház tetőszerkezete, a rajtalévő napelemrendszerrel együtt hétfő este Ötvöskónyiban, a Kónyi utcában.

Fülledt nyárból a viharos lehűlésbe - figyelmeztetést adtak ki Somgyra

Kedd (Ma): A mai nap folyamán Somogy vármegye még a fülledt, meleg levegő és a közeledő labilitás határán egyensúlyoz.

Siófok után Balatonlellén is korlátozták a közterületi alkoholfogyasztást

Június 1-től szigorodtak a szabályok.

Kaposváron a szemét, Barcson egy gólyafészek gyulladt meg - ez történt a hétvégén

Tizenhárom káresethez vonultak a somogyi tűzoltók a hétvégén.

Pandakaland Kaposhomokon – felejthetetlen gyereknap kicsiknek és nagyoknak

Mosolyból, nevetésből és élményekből tegnap sem volt hiány Kaposhomokon, ahol a Pandás Gyereknap színes programokkal várta a családokat.

Oldalak

MAGAZIN

Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfit

Kis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.

Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullása

A nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.

Baleset történt Somogyszobon és Látrányban is

Baleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.

Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedés

Az előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk.

Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok között

Kamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.

Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiú

Súlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán.

Kidőlt fa a Desedán, karambol Siófokon - ez történt a hétvégén

Harmincöt műszaki mentés mellett, tizenöt tűzesethez is riasztották a somogyi tűzoltókat az elmúlt hétvégén.

Újraélesztés Szántódon, vízi mentések és több száz ellátás - zsúfolt hétvége a vízimentőknél

Mozgalmas hétvégét tudhat maga mögött a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE.

Szélvihar csapott le Somogyra – percek alatt viharossá vált a Balaton

Vasárnap látványos időjárási fordulat érte el Somogy vármegyét: a nyugodt, nyárias időt rövid idő alatt erős szél, záporok és zivatarok váltották fel.

Állásajánlatok Kaposváron