
Nem lesz hiányunk Star Wars filmkben a következő években sem, ugyanis újabb Star Wars-filmek készítését jelentette be a Disney stúdió elnöke.
Továbbá azt is elmondta, hogy jelenleg négy új film éppen gyártás alatt van, de még ezek után is jönnek Csillagok háborúja filmek, bárt azt nem tudja mennyi és mikor.
Az űreposz következő fejezete, a Rogue One idén december 16-án kerül a mozikba, és ez lesz a sorozaton kívüli első önálló cselekményű film, amelyet egy évre rá a Star Wars nyolcadik epizódja követ majd. 2018-ban a mozikba kerül egy Han Solo ifjúkoráról szóló film, 2019-ben pedig a Csillagok háborúja 9. epizódja.
A Rouge One egyébként a Sith-ek bosszúja és az Egy új remény című filmek között fog játszódni, ahol a lázadók egy maroknyi csapata próbálja ellopni a Halálcsillag terveit. Ezek azok a tervek, amik segítettek utólag Luke Skywalkernek elpusztítania a harci űrállomást a Star Wars negyedik epizódjában.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |