Az Együd Árpád Művelődési Központ és a Csiky Gergely Színház együttműködésének eredményeként született meg a Sóska, sültkrumpli című előadás, amelyet november 27-én láthat majd a közönség a Szivárvány Kultúrpalotában.
A Sarkadi Kiss János, Kalmár Tamás és Lugosi György főszereplésével színpadra állított darab a futball világában játszódik, de ez ne riassza el fociért kevésbé rajongó hölgyeket és urakat mert a Sóska, sültkrumpli nem a labdarúgásról szól.
A sport csupán a keretet szolgáltatja ennek a történetnek, amelynek középpontjában (pár)kapcsolataink, hétköznapi örömeink és kínjaink állnak, illetve maga a világ amiben élünk. És persze az élet, ami néha savanyú, mint a sóska, olykor édes, mint a cukor, amit a sóskába szórunk…
Tóth Géza a darab rendezője így beszélt az előadásról: Ahol tudunk színházat csinálunk és jó dolognak tartom, amikor a kulturális intézmények együtt tudnak működni, ezért nagyon örülök, hogy most itt a Szivárványban mutathatjuk be ezt a darabot.
Sarkadi Kiss János így ajánlja a Sóska, sültkrumplit: Jó mulatság lesz, jókat lehet majd nevetni.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az előadást több helyszínen is lehet látni, és a Szivárványban is többször műsorra tűzik, tehát lesz még repeta sóskából és sültkrumpliból.
További részletek: http://kaposvariprogramok.hu/soska
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |