Rovásírásos lelet a múzeumban

Időpont: 
2015/01/22 - 14:15

Rovásírásos lelet a múzeumban
Először látható az eredeti Bodrog-Alsó-Bű területén feltárt székely-magyar rovásírásos lelet a Rippl-Rónai Múzeumban egy hónapon keresztül.

A lelet Dr. Magyar Kálmán nevéhez köthető; a székely írás eddig ismert legkorábbi emléke.
1999. március 24-én került elő a rovásírásos fúvókatöredék, több 9–10. századi hullámvonalas díszű kerámiatöredékkel együtt.
A fizikusok, Márton Péter (ELTE) archeomágneses és Szántó Zsuzsa (ATOMKI) C14-es vizsgálattal végezték el a leletek úgynevezett fizikai keltezését. Azok korát mindketten legkésőbb a 10. század első felére helyezték.
A másfél évtizede előkerült – sok vitát is keltő – leletet Gömöri János, Magyar Kálmán és Vékony Gábor régészek 1999. november 3-án, a Magyar Tudomány napján mutatták be Budapesten az Akadémiai Intézet előadótermében az MTA öt tagjából álló szakbizottságának

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron