A tűzoltók áramtalanították az autót.
2017. július 15-16-án Mesztegnyő Község Önkormányzata immár 18. alkalommal rendezi meg országhatáron belül és kívül is méltán híres „Rétesfesztiválját”.
A rendezvény a falu központjában, több helyszínen zajló esemény: a Faluház udvarán a rétes sütő verseny, előtte a „Rétesutca” a rétesárusokkal, az iskolaparkban „ételudvar”, „Gyermeksziget”, kézműves vásár, sörsátrak, helytörténeti gyűjtemény-kiállítások, valamint a szabadtéri színpadon színes, kulturális szórakoztató programok várják az idelátogatókat. A bátrabbak az „élmény nyújtás” sátor alatt megismerkedhetnek a rétes készítés rejtelmeivel, kipróbálhatják a tésztanyújtást, és ha megvárják amíg kisül, meg is kóstolhatják a saját maguk által készített réteseket.
Vasárnapi, falunapi programjaink közül a bográcsos főzőverseny, borverseny, testvér települési találkozó, kispályás focibajnokság, kulturális néprajzi bemutatók, kiállítások, ünnepi szentmise nyújtanak kikapcsolódási lehetőséget kedves vendégeinknek és a Mesztegnyőieknek egyaránt.
Rendezvényünk célja, hogy a Mesztegnyőre látogatókkal megismertessük településünket, az itt élő embereket, épített és természeti értékeinket, kulturális örökségünket, hagyományainkat, jól működő közösségeinket. Gasztronómiai fesztiválunkon szeretnénk bemutatni a nyújtott parasztrétes e somogyi tájra jellemző, ám mégis változatos ízvilágát. Hívjuk, várjuk vendégeinket, kóstolják meg kemencében sütött, ínycsiklandóan gőzölgő finomabbnál-finomabb házi réteseinket.
A fesztiválon a részvétel ingyenes!

![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|