9 fantasztikus program Kaposváron és a környéken a hétvégén

Motoros felvonulás, gulyásfőző verseny, bábszínház - sok program közül válogathatunk a hétvégén Kaposváron és a környéken.

1. A Zselicvölgyben ismét megrendezik a gulyásfőző versenyt, ahol ezúttal is nagyon sok csapat mérheti össze a tudását. 

 

2. Szintén a Zselicvölgyben egy több mint 12 kilométeres  túrán is részt vehetnek az érdeklődők.

 

3. Szombaton tartják a Balaton Csavargőzös 2019 évi szezonnyitó ünnepségét délelőtt 10 órakor Balatonbogláron. Ekkor nyílik Sörös Rita szobrászművész „REGATTA” című kiállítása, amely 1000 darab kishajóból áll.

 

4. A Kaposvári Nagypiacon egészségnapot rendeznek szombaton délelőtt.

 

5. A Marcali Expon pénteken és szombaton is kulturális műsorokkal, szakmai programokkal és koncertekkel várják a látogatókat. 

 

6. Ugyan egy kicsit messzebb van, de Babócsán szombaton rendezik meg a Nárcisznapot, melynek keretében nem csupán a sok virágot csodálhatják meg a látogatók, hanem Korda György és Balázs Klári illetve kulturális műsorok is lesznek.

7. Szombaton motoros felvonulást rendez a Széles Út Egyesület Kaposváron.

 

8. Vasárnap a Bábszíntérben a Pinokkiót láthatja a közönség. 10 órától játszóház lesz, 11-kor kezdődik a bábelőadás.

 

9. II.Balatoni Bringás Pikniket rendeznek szombaton Balatonlellén.

Programok:

-Gyermek közlekedésbiztonsági játékok

-Gyermekjátszóház

-Tandem kerékpár teszt

-Elektromos egyensúlyozó teszt

-Szervezett kerékpártúrák

19:00 Retro Disco a sétányon

 

Szombati programok itt elérhetők: http://kaposvariprogramok.hu/calendar-node-field-id-pont/day/2019-04-27

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron