Már ezért is szeretjük Patricia Arquettet

Patricia Arquette mindig is nagyon szimpatikus volt, de az Oscar után végleg elnyerte a rokonszenvemet. 

Nagyjából az egész világ Patricia Arquette-ről beszél, olyan nagyszerű beszédet mondott az Oscar-díja átvételekor.Az, hogy a színésznő a Sráckorban nyújtott alakításáért megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat nem volt meglepetés. A díja átvételekor, miután elmondta gyorsan, hogy kinek mond köszönetet, gyorsan áttért a lényegre: eljött a nők ideje, és most a nők dolga, hogy végre egyenlő jogokat és egyenlő béreket teremtsenek minden amerikai nő számára - mondta. A színésznő az Oscar-díját az amerikai nőknek ajánlotta. Mindezt  egy gyűrött papírról felolvasva és a végén még a mikrofont is elejtette. A Twitter szinte felrobbant a színésznőt támogató és lelkesítő bejegyzésektől.

Meryl Streep és a mellette ülő Jennifer Lopez úgy ugrottak fel a helyükről Arquette beszédének hallatán, mintha koncerten lennének. De hasonlóan lelkes üvöltéseket produkált Shirley MacLaine is.

Arquette a díjkiosztó utáni nyilatkozataiban is azt hangsúlyozta, hogy Amerikában még mindig nincsenek egyenlő jogai a nőknek, és amikor az alkotmányt megírták, akkor egyáltalán nem gondoltak a nőkre. Úgy véli, törvényileg kellene előírni, hogy a nőket ugyanolyan fizetés illesse meg azonos munkáért, mint a férfiakat. (Nagy felháborodást keltett Amerikában, amikor kiszivárogtak a Sony adatai, és kiderült, hogy a nők alacsonyabb fizetést kapnak a cégnél, mint a férfiak.)  Arquette elmondta, nem gondolta, hogy Meryl Streep felállva tapsolja majd meg a gondolatait, de a díjkiosztó után megölelte a színésznőt, aki szerinte a színészet egyik védőszentje.

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron