A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
OKULÁRÉ PROJEKT - téma: Bizalom
HELYSZÍN: AGÓRA BÜFÉ (2.EMELET)
Íme, újra jelentkezik az országhatárokon átívelő drámaíró verseny, felolvasószínházi sorozat, kortárs happening, vagy hát, sok mindent mondhatunk még róla, egyszóval :az OKULÁRÉ PROJEKT következő fordulója. 3 író, 1 téma, számos helyszín, ugyanazon a napon, ugyanabban az időben szembetalálkozik egymással, a közönség meg jól megszavazza melyik volt most decemberben a legjobb rövid egyfelvonásos pályamunka.
MEGHÍVOTT ÍRÓINK:
VARGA TAMÁS (az előző kör nyertese),
az Újvidéki Egyetemen végzett színművész, rendkívül tapasztalt színházi figura, játszott többek között a Szabadkai Népszínház társulatában, a Zentai Magyar Kamaraszínházban. Ezúttal a drámaírás berkein belül is kipróbálja magát.
BRESTYÁNSZKI BOROS ROZI,
a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának írója, dramaturgja. Több sikeres bemutatót jegyez már, többek között például a Katona József Színházzal közösen készült Vörös című előadást is.
JAGOS ISTVÁN RÓBERT,
három önálló kötettel rendelkező költő, a Dél-Alföldi Művészeti kör egyik alapítója. A SZESZ (Szegedi Egyetemi Színház) elmúlt évadában műsorára tűzte egy, a verseiből készült előadást.
Az est előadói és alkotói: a Csiky Gergely Színház művészei
Az est vendége: JUHOS EGYÜTTES!
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|