6 nagyszerű unaloműző ötlet gyerekeknek

Nyári szünet ide, jó idő oda, bizony azért előrfordul néha, hogy nyáron is kifogyunk az ötletekből, hogy mivel kössük le csemetéinket néhány órára. Most következik néhány pofonegyszerű és olcsó tipp, hogy mivel szórakoztassuk a kicsiket ha már nagyon elunnák magukat.

Egy vizes szivacs, néhány színes kréta és már indlhat is a célbadobó verseny.

Néhány színes kréta, pár darab kinőtt gyerekholmi és kész is az öltöztető baba az aszfalton.

Tekerjük be a kisdudoros(nem tudom mi a hivatalos neve) fóliával a gyerek lábát és már festhetünk is!

Egy másik célbadobó, ehhez már kell némi előkészület, de remek szórakozás.

Készítsünk fóliából(vagy akár másból is), folyót a játékhajóknak az udvaron!

Játsszunk Mission Impossiblet a gyerkőcökkel, kell hozzá egy kevés fonal és némi kreativitás!

 

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron