- Az önkormányzatok idén is számíthatnak kompenzációra az iparűzésiadó-bevételeik kiesése miatt, a kormány emellett fedezi a minimálbér és a garantált bérminimum emelésével összefüggő többletterheiket, továbbá támogatja az energiahatékonysági beruházásaikat az energiaár-robbanás ellensúlyozására - mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere az MTI-nek kedden.
Szita Károly közölte, a települések a tavalyival azonos rendszer szerint kapnak kompenzációt elmaradt iparűzésiadó-bevételeikkel összefüggésben, vagyis a 25 ezer lakosúnál kisebb települések a kieső összeg 100 százalékát kapják meg, a 25 ezer lakosúnál nagyobbakat az adóerő-képességük függvényében kompenzálják. "A pénz júniusban és októberben érkezik az önkormányzatok számlájára" - tette hozzá.
Az MJVSZ elnöke szólt arról is, hogy az önkormányzatoknak nem keletkezik pluszterhe a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséből, annak fedezetét megkapják a kormánytól, amely teljes egészében biztosítja a kulturális szférát, azaz a könyvtárakat, múzeumokat, színházakat érintő béremelést is.
Szita Károly a kormány és az önkormányzatok számára egyaránt súlyos gondnak nevezte az energiaár-emelkedés hatását. Hangsúlyozta: a városvezetők és az államtitkár egyetértett abban, hogy az állam és az önkormányzatok közös érdeke a csökkentett lakossági energiaárak megőrzése.
Ettől még vannak áremelkedések, a "rezsicsökkentett ár" feletti árat is ki kell fizetni valakinek, de azok a települések, amelyek ezt nem tudják megoldani, egyedi kérelemmel fordulhatnak a kormányhoz - fogalmazott.
Szavai szerint az energiaár-robbanás felhívta a figyelmet arra, hogy közösen kell tenni az energiafüggőség csökkentéséért, ennek érdekében az önkormányzatoknak célszerű minél több energiahatékonysági beruházásba kezdeni, minél nagyobb arányban használni a megújuló energiákat. "Az ehhez kapcsolódó fejlesztéseket a kormány segítségével tudjuk megvalósítani" - fűzte hozzá.
Szita Károly példaként hozta fel, hogy Kaposváron a távhőt jelenleg gáz felhasználásával állítják elő, de a városban biomassza-erőmű épül, hogy a távhőszolgáltatás díja továbbra is kedvező legyen.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |