Szilveszter éjjel átlagosan ötven olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet tűzijáték okozott - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel kedden.
Mukics Dániel közleményében azt írta, többnyire kisebb tüzek keletkeznek, de minden évben előfordul két-három nagyobb, akár többmillió forintos kárt okozó tűz is. A leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyen landol, vagy egy szoba ablakán berepül, és ott tüzet okoz.
A szóvivő felidézte: a szilveszteri tűzijátékokat december 28. és 31. között lehet megvásárolni az erre kijelölt árusítóhelyeken, jellemzően plázák vagy nagy üzletek parkolóiban felállított konténerekben.
Ezeken a helyeken szakképzett árusoktól lehet venni minőségi, a hazai előírásoknak megfelelő tűzijátékokat - tette hozzá. Az elárusítóhelyeket a rendőrség és a katasztrófavédelem folyamatosan ellenőrzi.
A katasztrófavédelem megfogalmazott pár tanácsot is, amelyekkel elkerülhetők a tüzek, balesetek. Felhívta a figyelmet arra, az emberek ne vásároljanak tűzijátékot illegális árusoktól, hiszen azok az eszközök tüzet okozhatnak.
Ne feledkezzünk meg a háziállatokról sem. Ne kössük meg őket, hanem engedjük a házba, lakásba, és próbáljuk megnyugtatni őket - írta a szóvivő. Hozzátette: szilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan 2000 tűzoltó van készenlétben ötszáz tűzoltóautóval, ha tűz keletkezik, a 112-es segélyhívó számot kell hívni.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |