Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú gépkocsival 2021. december 18-án 11 óra és 15 óra 40 perc között Kaposvár belterületén anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott.
A sofőr a Virág utcában közlekedett a Pécsi utca irányába, amikor nekiütközött egy szürke Dacia Lodgy típusú személyautó bal oldali visszapillantó tükrének, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.
Kérjük, hogy akik az esemény körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszám 2502-es mellékét, illetve tegyenek bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.

![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |