A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetően fekete Opel Insignia típusú gépkocsival 2021. november 24-én 16 óra 45 perckor Kaposvár külterületén, a 6701-es számú út 2+800 kilométerszelvényében anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott.
A sofőr a város irányából Juta felé közlekedett, amikor a 61-es számú út felüljárója alatt kissé áttért a szembejövő sávba, ahol nekiütközött egy szürke Renault típusú személyautó bal oldali visszapillantó tükrének, majd a helyszínről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.
Kérjük, hogy akik az esemény körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (7400 Kaposvár, Szent Imre u. 12.), vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszám 2502-es mellékét, illetve tegyenek bejelentést a 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|
![]() Munkában a motorfűrészek SomogybanLakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.
|
![]() Húsvéti programok SomogybanMutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. |