Csurgón készülnek a Gellynity egyedi ruhái

A Gellynity limitált darabszámban készülő női ruházati termékek gyártásával és értékesítésével foglalkozik.

 

A vállalkozás Somogy megye csücskében, Csurgón működik, de elsősorban online felületeiken lehet tőlük rendelni. (Facebook, Instagram, e-mail).

A márka alapításának ötlete egészen 2014-ig nyúlik vissza, viszont jelenlegi formájában  2018. nyarától működik. 

-Nővérem több mint 15 éve működtet varrodákat, melyekbe a gimnáziumi éveimtől fogva én is szépen lassan belefolytam – mesélte Gelencsér Andrea Szandra, a brand megálmodója. - Mindig is tudtam, hogy a divatiparban szeretnék dolgozni, viszont ezt kezdetben modellként képzeltem el. Első diplomám megszerzése utána csatlakoztam teljes erőbedobással a családi vállalkozáshoz, melyből az évek során saját divízióvá nőtte ki magát a Gellynity ötlete.  Nemcsak belföldre, hanem külföldre is egyaránt teljesítünk megrendeléseket.

A Gellinity ruhadarabjai mini kollekciókból állnak, melyeket általában évszakonként mutatnak be. Méretezésük 34-42-ig tart. Egy-egy termékből általában 10 darabot készítenek, legkedveltebb kollekciójuk a Népi motívumos vonal, mely folyamatosan bővül. 

- Kollekciós termékeink mellett pedig egyedi kéréseket is teljesítünk, de erre csak személyes konzultáció révén van lehetőség – tette hozzá Andrea.- Mivel fontos számunkra a környezettudatosság, így termékeinket névre szóló szalaggal átkötött ruhazsákokban kapja mindenki kézhez, melyek szintén az üzemen belül készülnek. 

A márka filozófiájának alappillére az egyediség kihangsúlyozása, mivel a fast-fashion korában könnyen elveszhetünk a tömegcikkek útvesztőjében. Nehéz megtalálni a saját, egyedi stílusunkat, azokat a ruhadarabokat, amelyek teljes mértékben minket tükröznek, és valóban egyediek, hiszen csak néhány darab készül belőlük.

A Gellynity célja elsősorban a magyar divatérzékeny nők, egyénre szabott igényeinek kielégítése, a korlátozott számban készülő termékek segítségével, melyek nemcsak saját tervezésűek, hanem saját gyártásban, saját varrodában szakértők  készítik.

A brand indulása óta állandó változásokon megy keresztül, hiszen fő missziója a tudásalapú értékteremtés, mely csak és kizárólag a folyamatos innováció révén érhető el és tartható fenn.

 

Elérhetőségek: 

https://www.facebook.com/gellynity

https://www.instagram.com/gellynity/

gellynity@gmail.com

 

Időpont: 
szombat, 2021, november 27 - 09:53

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron