Korcsolyapálya lesz a Kossuth téren az adventi időszakban

A hír nem kacsa, valóban egy korcsolyapálya épül a Kossuth téren, amit Pintér Rómeó alpolgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban mondott el.

 

A videóban még más érdekességet is megosztott az adventi időszakkal kapcsolatban például azt, hogy a karácsonyfa és a Noszlopy utcai platánfák vadonatúj izzósort kapnak, mert a régiek elhasználódtak. A videóból az is kiderül, hogy ha az összes fényfüzért kiterítenénk az hét kilométer hosszú lenne. 

A legnagyobb dobás viszont biztosan az, hogy egy 12x6 méteres korcsolyapálya épül a Kossuth tér Ady Endre utca felőli részén, nagyjából a Pajtaszínház helyén. Érdekesség azonban, hogy a pálya nem jégből készül, hanem műanyag lapok segítségével imitálják a korcsolyázási élményt, így bármilyen korcsolyával lehet majd használni. Hétköznap 14 és 19 óra, hétvégén 14 és 20 óra között lesz nyitva és korcsolyakölcsönzési lehetőség is lesz. 

Ezen kívül felállítanak még egy öt méter átmérőjű fénygömböt is a Megyeházával szemben, ami egy új fotózási lehetőség lesz az ünnepi vásárban.

Időpont: 
vasárnap, 2021, november 21 - 19:21

MAGAZIN

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Csendesült a szélvihar Somogyban

Kilenc alkalommal kérték a somogyi tűzoltók segítségét hétfőn a vihar okozta károk felszámolásához.

Állásajánlatok Kaposváron