Caramel koncertjével és grandiózus gálával kezdődött Kaposváron a 20. Kaledioszkóp Versfesztivál

Teltházas Caramel-koncerttel indította el a Magyar Versmondók Egyesülete és a Csiky Gergely Színház, Kaposvár a 20. jubileumi Kaleidoszkóp VersFesztivált kedden este. 

 

Szerdán megnyílt a Vers a falon kiállítás költőóriások dedikált köteteivel és versképekkel, este pedig három órás, monumentális nyitó gálával ünnepelte a közönség a kettős évfordulót: a VersFesztivál két évtizedes fennállását és Hunyadkürti György színművész, kaposvári társulati tag hetvenedik születésnapját. A programok java persze csak most jön.

 

Egyedi, különleges dalköltészeti koncert adott Molnár Ferenc Caramel Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában, Caramel Acoustic címmel, ezzel indult el a 20. jubileumi VersFesztivál. A tervezettől eltérően a koncert több mint két órán át tartott, amely annak köszönhető, hogy Caramel és közönsége rendkívül bensőséges hangulatban találtak egymásra. A koncert alatt a Kaleidoszkóp VersFesztivál eredeti küldetése valósult meg, hiszen az élményekben gazdag koncert alatt versbetétek hangzottak el, Lutter Imre és Caramel beszélgettek a dalköltészetről, és az énekes saját dalszövegeit versben tolmácsolta az előadóművész.  

Szerdától már látogatható a Csiky Gergely Színház különtermében a „Vers a falon” című költészeti kiállítás, amelynek megnyitóján Gyulai Attila festőművész egy performansz keretében, fordított perspektívában megfestette József Attila portréját. A képzőművész portréi a kiállításon több száz éves távolságból röpítik a 21. századba a költőnagyságokat, és a fantáziaképeken mai környezetben, a költészetükre jellemző tulajdonságaikkal láthatók a festményeken (köztük Arany János saját bárdjával, Ady Endre rappel, Petőfi Sándor rocksztárként, Radnóti Miklós fejhallgatóval).

Debreczeny Zoltán, a másik kiállító konkrét versekre és idézetkere alkotott illusztrációival, festményekkel, montázsokkal érkezett, József Attila Hexameterjén például a társadalom vissza is szól a költő kiábrándultságot mutató kérdései kapcsán. A kiállítás ezen részének érdekessége, hogy a festőművész interaktív tárlatvezetést tart: a látogatók felhívhatják mobiltelefonon, és ahogy haladnak a képek előtt, úgy közvetíti gondolatait a művész telefonon keresztül. 

 

A Kaleidoszkóp VersFesztivál hivatalos megnyitó ünnepségére szerdán este került sor a Csiky Gergely Színház nagyszínpadán, ahol a fellépők és a nézők kettős évfordulót ünnepeltek: a VersFesztivál két évtizedes jubileumát, és Hunyadkürti György hetvenedik születésnapját. 

Közép-Európa legnagyobb pódiumművészeti seregszemléjén a Magyar Versmondók Egyesülete és a Csiky Gergely Színház a költészet megnyilvánulási formájának ezernyi színét mutatja meg három helyszínen, innen a Kaleidoszkóp elnevezés. A november 7-ig, vasárnap estig tartó programsorozat versszínházi előadásokkal, verszenei, dalköltészeti koncertekkel, versfilmes bemutatókkal, irodalmi estekkel, versmondással és verskiállítással várja a közönséget Kaposváron. A produkciók többsége a versenyprogram része. 

A részletes program itt elérhető.

Időpont: 
csütörtök, 2021, november 4 - 16:31

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron