Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Az ismeretlen személy 2021. augusztus 20-án, 18 óra 25 perckor, a 7-es számú főút 113. kilométerszelvényében, Zamárdi irányába, a körforgalomban az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú, feltehetőleg sötétkék színű Opel Astra kombi típusú személygépkocsival súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.
A sofőr a külső forgalmi sávból szabálytalanul, a záróvonalon áthaladva a belső forgalmi sávba áthajtott, mely miatt a belső forgalmi sávban szabályosan haladó motorkerékpáros az ütközés elkerülése érdekében vészfékezett, aminek következtében a bal oldalára borult. Az ismeretlen jármű vezetője a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.
A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.
Jelentkezni lehet személyesen a Siófoki Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a 8600 Siófok, Sió utca 12-20. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve névtelenségük megőrzésük mellett tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|