Két kiló marihuánát találtak a somogyi kábítószerkereskedő autójában

Több mint két kilogramm füvet találtak az autójában.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Bűnügyi Igazgatóság és a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály egységei közösen végrehajtott akcióban fogtak el egy szenyéri lakost 2021. október 11-én, Zalaszentgróton. A gépjármű átvizsgálásakor több mint két kilogramm marihuánát találtak a rendőrök.

Az ügy adatai alapján a terjesztő Somogyban és Zalában értékesítette volna tovább a kábító hatású anyagot. A rajtaütést követően a nyomozók több vásárlójánál is házkutatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat – vélhetően metamfetamint és ecstasyt -, illetve a csomagoláshoz, értékesítéshez, fogyasztáshoz használt eszközöket foglaltak le.

A nyomozók a 35 éves férfit kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása miatt folyik a nyomozás.

Időpont: 
szerda, 2021, október 13 - 15:12

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron