
A siófoki Azúr Hotelben immár 7. alkalommal találkoztak a megye polgármesterei és jegyzői.
A kétnapos konferencia évről évre alkalmat biztosít a települések vezetői számára, hogy találkozhassanak, eszmecserét folytassanak, és informálódjanak a már megtörtént vagy éppen a jövőben várható, a közigazgatást és az önkormányzati rendszert érintő változásokról.
A Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy Megyei Önkormányzat által szervezett tanácskozás első napján dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott és Biró Norbert elnök köszöntötte az önkormányzati vezetőket, akik a tavalyi kényszerszünetet követően nagy számban vettek részt a rendezvényen.
A rendezvényen a hagyományokhoz híven köszöntötték a kerek évfordulós polgármestereket és jegyzőket.
(Somogy Megyei Kormányhivatal)
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |