
- Az E.ON Hungária Csoport 500 óvodás évkezdését támogatja a mostani oktatási évben, az óvodakezdő csomagok átadása kedden Kaposváron kezdődött - írta az Ökumenikus Segélyszervezet közleményben.
Az energiavállalat tizedszer csatlakozott az Ökumenikus Segélyszervezet Iskolakezdés együtt! nevű segélyakciójához: ötmillió forinttal járult hozzá a koronavírus miatt idén dupla mennyiségű, 2000 iskolakezdési tanszercsomagot adományozó programhoz, és idén ötödször további 5 millió forinttal az óvodakezdő kisgyerekek csomagjaihoz - közölték.
Az óvodakezdést segítő felajánlásból Somogyban 250 kaposvári, kastélyosdombói, kürtöspusztai és lakócsai gyerek részesül. Rajtuk kívül 250 budapesti, szolnoki, orosházai, miskolci, boldogkőújfalui, felsődobszai és vizsolyi óvodás kap 10 ezer forint értékű csomagot, amelyben tisztálkodószerek, kézműves-foglalkozáshoz használható eszközök és óvodai ágynemű van - áll a közleményben.
"A támogatás a járvány hatásai miatt is nagy segítséget jelent, hiszen sok rászoruló család került még nehezebb anyagi helyzetbe" - idézte a közlemény Bacza Barbarát, az Ökumenikus Segélyszervezet kaposvári intézményének vezetőjét.
MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |