Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

- Szeptember 5-én, a Futókörök Napján az ország 11 pontján lehet majd birtokba venni a futópályákat.
A szervezők pénteki tájékoztatója szerint az ingyenes és csaknem egész napos sporteseménnyel a rendszeres sportolás fontosságára kívánják felhívni a figyelmet, egyben kiderül, hogy melyik település lesz a legaktívabb.
Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi időszakban több futópályát adtak át az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. A projekt során átadott futókörök közül szeptember első vasárnapján Gödöllőn, Hajdúböszörményben, Kaposváron, Kőbányán (Sportliget), Óbuda-Békásmegyeren, Pápán, Pestszentlőrincen, Szegeden, Székesfehérváron, Sárváron és Dabason zajlik majd a verseny, délelőtt 10 és este 6 óra között. A versenyközpontok reggel 9-kor nyitnak.
A Futókörök Napja egyben a települések versenye is lesz. A nap végére kiderül, hogy a programban részt vevő helyszínek közül hol tették meg a legtöbb kilométert a futók.
MTI
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|