Megindultak a vadak, Somogy útjain bárhol feltűnhetnek

Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a közúti balesetek a vadak megváltozott mozgási területe,  viselkedése miatt.

 

A közutakon gyakran leselkednek olyan veszélyek a közlekedőkre, amelyekről sokaknak nincs tudomásuk, nem számítanak rá, vagy éppen nem foglalkoznak vele.

A vadelütések különösen az éjszakai, hajnali órákra jellemzőek, általában ekkor mozognak a nagyvadak, mert ilyenkor érzik magukat biztonságban. Ezen időszakban indulnak el búvóhelyeikről táplálékot, vizet keresni.

A vadállomány növekedése miatt Somogy megyében is - a nap szinte minden szakában és bárhol - számítani kell arra, hogy összetalálkozik velük a közlekedő.

 

Célszerű a gépjárművekre vadriasztót szerelni, azonban a kínálat nagy, ezért vásárlás előtt érdemes több időt rászánni a termékkel kapcsolatos tapasztalatok, specifikációk elemzésére, az információk összegyűjtésére.

 

Mindazonáltal a szabályok betartása mellett is előfordulhat, hogy valaki vadbaleset részese lesz, ekkor minden esetben értesíteni kell a hatóságot. A rendőrök felveszik a kapcsolatot a területileg illetékes vadásztársaság képviselőjével, aki gondoskodik a sérült, vagy elhullott állat elszállításáról.

  • Óvatosan, figyelmesen vezessenek, legyenek tekintettel a látási viszonyok megváltozására, haladásuk ütemét ehhez igazítsák, és lehetőség szerint az út menti területeket is folyamatosan kísérjék figyelemmel!
  • Mindenütt fokozott óvatossággal vezessenek, nem csak azokon az útszakaszokon, ahol vadveszélyt jelző tábla figyelmeztet az állatok mozgására, illetve ahol az út melletti terület nem belátható (fákkal, bokros, magas növényzettel borított szakaszokon)! Vigyázni kell lakott területen, vagy annak határán is, mivel a vadon élő állat megjelenésére e helyeken is számítani kell.

MAGAZIN

Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gázt

A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron