A kaposvári agrár- és környezettudományi képzéseken 110 százalékkal több fiatal kezdheti meg tanulmányait

- Ősszel 24 százalékkal több új hallgató kezdheti meg tanulmányait a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) a nyilvánosságra hozott felsőoktatási felvételi ponthatárok alapján - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

   

Azt írták, hogy tavaly 2616-an nyertek felvételt a jogelődök valamelyikébe, míg idén 3244-en érték el a ponthatárt.

    A kaposvári agrár- és környezettudományi képzéseken 110 százalékkal több fiatal kezdheti meg tanulmányait, de 12 százalékos növekedés látható a gödöllői mezőgazdasági és környezettudományi szakokra felvetteknél is - közölte a MATE, amely szerint az agrárképzések népszerűségének egyértelmű növekedését jelzik a számok.

 

    A legtöbb új hallgató az államilag támogatott, nappali képzési formában működő tájrendező és kertépítő mérnöki, valamint az évek óta népszerű élelmiszermérnöki alapszakra jutott be. Kiemelt érdeklődés övezte a gyógy- és fűszernövények felsőoktatási szakképzést is.

 

    A közleményben idézték Gyuricza Csaba rektort, aki a ponthúzással kapcsolatban úgy vélekedett: az idei jelentkezési adatok már egyértelmű jelzést fogalmaztak meg arról, hogy mind a diákok, mind a szüleik bíznak az idén február 1-jétől új intézményi keretek között működő MATE-ban, annak további töretlen fejlődésében.

MTI

Időpont: 
péntek, 2021, július 23 - 13:31

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron