Először szerveztek ejtőernyős tábort kadétoknak Kaposújlakon

Először szervezett ejtőernyős tábort kadétoknak a Honvédelmi Sportszövetség, amely ezzel hagyományt kíván teremteni - hangzott el a tábor megnyitóján szerdán Kaposújlakon.

   

Simicskó István,  a sportszövetség elnöke célként a hazai ejtőernyős élet fellendítését jelölte meg, továbbá a pályaorientációt azon kadétok számára, akik felsőfokú tanulmányaikat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen képzelik el.

Simicskó István gratulált az ejtőernyős táborba 15 kadétképzőből érkezett 18 középiskolás fiatalnak a bátorságához, hogy vállalkoztak a megmérettetésre, majd kiosztotta számukra az ejtőernyős igazolványokat.

    Borhi Zsombor , Kaposvár alpolgármestere a megnyitón arról beszélt, hogy tKaposvár számára rendkívül fontos a honvédelmi nevelés, ezért a Honvédelmi Minisztériummal közös projektekben gondolkoznak. A honvédelmi képzés mellett honvédkollégiumot szeretnénk létrehozni - mondta az alpolgármester.

MTI

Fotó: https://www.facebook.com/istvan.simicsko/

Időpont: 
csütörtök, 2021, július 22 - 09:49

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron