Újra el lehet jutni Csisztafürdőig a balatonfenyvesi kisvasúttal

Közel két évtizedes forgalomszünet után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőre vivő, újjáépített vonalán.

 

    A gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így már vonatozással is elérhető a Buzsákhoz tartozó, közúton csak jókora kerülővel megközelíthető pihenőhely. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze.

    A július 1-jétől érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitvatartásához igazodva, két óránként járnak a vonatok a felújított vonalon, a menetidő 35 perc.

    A közleményben arra is kitérnek, hogy a kisvasúton a tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni.

 

    A tájékoztatás szerint az 1950-től gazdasági vasútként üzemelő vonalon mára a személyszállítás az egyeduralkodó. Nyáron jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik.

 

    A MÁV elnök-vezérigazgatója, Homolya Róbert másfél éve, a balatonfenyvesi kisvasút másik ágán 474 millió forintból befejezett pálya-felújítási munkák apropóján jelentette be, hogy megkezdődhet a Balatonfenyvesi kisvasút csisztafürdői ágának újjáépítése 2,1 milliárd forintból. Erre azért volt szükség, mert a közel húsz éve elrendelt üzemszünet miatt a 8,3 kilométeres pályaszakaszt benőtte a növényzet, a pálya megrongálódott, illetve hiányossá vált, és a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kellett újítani.

 

 

MTI

Időpont: 
kedd, 2021, július 6 - 20:46

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron