A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
2021. július 3-án 12 óra 15 perckor Kaposvár külterületén, a 610-es út és az Izzó utca kereszteződésében személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt. Egy Ford Fusion típusú személyautó vezetője a teherpályaudvar irányából balra nagy ívben közlekedve nem biztosított elsőbbséget egy Taszár felé közlekedő motorosnak, aki hogy az ütközést elkerülje vészfékezett, majd az utasával együtt elesett. A két jármű nem ütközött egymással, azonban a motorkerékpáros és utasa az esés során megsérültek, akiket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vittek.
A Kaposvári Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az eseményt látta, jelentkezzen személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-82-502-700-as telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 112-es központi segélyhívón.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |