Orbán Viktor csütörtökön bejelentette, hogy tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: ezt a szabadságot kifizetni nem lehet, ki kell venni; az a cél, hogy akik dolgoznak, pihenhessenek is. Csütörtökön meg is jelent a friss rendelet, amelyben részletezik kik kaphatnak pótszabadságot.
A pótszabadság az alábbi személyekre vontakozik:
a) az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló 2020. évi C. törvény szerinti jogviszonyban foglalkoztatott személy
b) a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának tagja
c) a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény szerinti hivatásos vagy szerződéses jogviszonyban foglalkoztatott személy
d) a honvédelmi alkalmazottak
e) a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, hálózatnál, illetve javítóintézetnél,
f) a fővárosi és megyei kormányhivataloknál, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivataloknál foglalkoztatott személy.
Azt, hogy pontosan kik vettek részt a védekezésben, a munkáltatók fogják megállapítani, az e rendelet hatálybalépésétől számított 30 munkanapon belül tájékoztatják erről a pótszabadságra jogosult foglalkoztatottakat. A pótszabadságot az esedékesség évét követő második év végéig lehet igénybe venni. A tíznapos rendkívüli szabadság közel 200 ezer embert érint.
A rendelet csütörtökhöz képest 15 nap múlva lép hatályba.
Forrás: Magyar Közlöny
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |