
Vasárnap délután előbújt a nap a zord felhők mögül, az eső is elállt ennek köszönhetően sokan látogattak ki a Desedára,
Mi is kilátogattunk a Desire és egyáltalán nem lepett meg minket, hogy a parkoló tele volt mire délután három körül kiértünk a toponári strandhoz. Az asztaloknál is ücsörögtek szép számmal, ették a lángost, a jégkrémet, iszogatták a sört. A parton sokan napoztak, sőt láttunk egy bátor embert, aki erőteljes karcsapásokkal szelte a habokat, pedig nem volt valami meleg a víz. Emberünkön még csak neoprén ruha sem volt, ha jól láttuk, reméljük nem fázott meg.

A játszótéren is sok gyerek volt és kutyusokat is láttunk, mindeféle méretűt, színűt és fajtájút.

Örümmel láttuk, hogy a látogatóközpont közelében a leharcolt madármegfigyelő helyére új interaktív ismeretterjesztő eszközök kerültek

A vízijátszótérre is új elemek kerültek, feltettek két hidat a régi átkelő helyett és egy padot is kihelyeztek. A vadul kuruttyuló békák valószínűleg maguktól települtek be a vízbe.


Ezek után még egy hajókázásra is volt idő, a gyönyörű időben igazán nagyszerű volt egy kört tenni a Desedán. Nézzétek meg képeinket itt!
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |