Értékes leletek kerültek elő egy ásatáson a Somogy megyei Berzence váránál

 - Nagyon értékes leletanyagot találtak a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a Somogy megyei Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson - mondta a munkálatokat vezető régész az MTI-nek csütörtökön.

 

    Molnár István ismertetése szerint a "szokatlanul gazdag" lelőhelyen különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek.

     

A pénzek vélhetően valamilyen hadi cselekményhez köthetően meghalt, a várfal tövében mélyen a földben eltemetett négy ember egyikének erszényében voltak - mondta el. Hozzátette, hogy az öt arany közül három I. Mátyás (1458-1490), egy Albert (1437-1439) és egy II. Ulászló (1490-1516) király uralkodásának idejében készült.

      A régész érdekesnek nevezte, hogy a pénzek a halottnál maradhattak, ez azt feltételezi, hogy az erszényt az elhunyt ruhája elrejtette az őt eltemetők szemei elől. Egyúttal reményét fejezte ki: a tárgyak restaurálásával fény derül arra, hogy a négy ember mikor és milyen eseményekhez kapcsolódóan halhatott meg.

 

      Molnár István utalt rá, hogy Berzence várának első biztos említése a 15. század közepéről való. Kastélynak épült, de később megerősítették, Szigetvár 1566-os eleste után török kézre került. A várat a magyarok többször el-, a törökök pedig visszafoglalták, téli hadjáratán rövid időre Zrínyi Miklós is bevette.

      Ahogy a legtöbb vár, úgy a berzencei is rommá lett a 18-19. században - jegyezte meg a régész. Hozzáfűzte, a feltárást a várfal megóvása, dokumentálása tette szükségessé, mert a Várdomb évtizedekkel korábbi megbontása miatt a löszfal omlani kezdett.

 

    Molnár István beszámolt arról, hogy a múzeum alkalmanként három-öt régésze öt munkás segítségével a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatán nyert kétmillió és a helyi önkormányzat egymillió forintos támogatásának köszönhetően másfél hónapon át dolgozik a vár déli falainál és bástyájánál.

      Nagy mennyiségű földet mozgattunk meg, látható, hogy a falakból sok megmaradt, magasak is, a várban többször tűz pusztított - mondta a régész. Úgy vélte, a vár látványos lenne, ha sikerülne egyszer helyreállítani és bemutathatóvá tenni.

      Molnár István jelezte, hogy az ásatást a jövő héten befejezik, de később szeretnék folytatni. A szükséges forrásért újra pályáznak a NKA-nál és élvezik az önkormányzat támogatását.

 MTI

Időpont: 
csütörtök, 2021, május 13 - 20:44

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron