Gulyás: május 28-tól lehetnek lakodalmak -oltásszámtól függetlenül

 - A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri el Magyarország az ötmillió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről tárgyal - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.

   

Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy a védelmi intézkedések augusztusig érvényben maradnak, de május végével igazolvánnyal a korlátozások nagy része megszűnik.

Szentkirályi Alexandra azt is elmondta, hogy  a táborok megtartására is lehetőség nyílik június elsejétől. A szervezési feladatokat már el lehet kezdeni. 

Fontos információ, hogy a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt és az oltások számától függetlenül május 28-tól megtarthatók a lakodalmak.

    A miniszter elmondta, terveik szerint minden magyar állampolgár, aki külföldön, azaz az Európai Unió, az OECD, vagy a NATO tagállamában, továbbá Oroszországban és Kínában kapott oltást, az igazolások kormányhivatali bemutatása után kaphat magyar védettségi igazolványt.

MTI

Időpont: 
csütörtök, 2021, május 13 - 12:43

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron