Nem kaptad meg a védettségi igazolványt? Így juthatsz hozzá

Néhány esetben előfordul, hogy az igazolvány kiállítása késik, de arra törekednek, hogy ebben a "hajráidőszakban" is mielőbb rögzítsék az oltás megtörténtét, így kiállítható legyen a védettségi igazolvány - mondta el Müller Cecília országos tizstifőorvos az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. 

 

A védettségi igazolvánnyal kapcsolatos bejelentéseket, problémákat az ügyfélkapu felületén keresztül, a "koronavírus elleni védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügybejelentés" menüpont alatt lehet intézni. Az elektronikus űrlap kitöltésével jelezhető a probléma.

A másik módszer, ha a dokumentummal kapcsolatban a kormányhivatalokhoz fordulunk, azonban ebben az esetben időpontot kell foglalni - mondta.

A szakember beszámolt arról is, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a megkérdezettek 62 százaléka oltáspárti. Az év elejéhez képest mára az akkori 36 százalékról 19 százalékra csökkent az oltást elutasítók aránya.

koronavirus.gov.hu

Időpont: 
kedd, 2021, április 27 - 18:22

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron