Nemzetközi összefogással megtalálták a férfit, aki két nőre gyújtotta rá a lakást Kaposváron

Nemzetközi együttműködéssel fogtak el a rendőrök egy Magyarországon emberöléssel gyanúsított izraeli állampolgárt Izraelben és egy magyar körözési listán szereplő, rablásért elítélt nőt Ausztriában - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu honlapon.

   

A közlemény szerint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást, mert 2018 októberében egy ismeretlen tettes felgyújtott egy kaposvári lakást, ahol ketten meghaltak. A nyomozók a bűncselekmény elkövetésével egy 32 éves izraeli állampolgárt gyanúsítottak, aki a bűncselekmény után Izraelbe menekült.

    A KR NNI életvédelmi és célkörözési főosztálya felvette a kapcsolatot az izraeli rendőrséggel, és 2021. február 17-én elfogták a gyanúsítottat. Kiadatása jelen folyamatban van - írták.

 

    Szintén a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kereste a rendőrség TOP 50-es körözési listáján szereplő nőt, akit a Kaposvári Törvényszék rablás miatt jogerősen hat év fegyházbüntetésre ítélt. A nő 2017 tavaszán, az elsőfokú ítélet kihirdetése után elrejtőzött. Felkutatása eredménytelen volt, ezért a rendőrség felvette a kapcsolatot az osztrák hatóságokkal.

    Az együttműködés során megállapították, hogy a nő egy felső-ausztriai kisvárosban tartózkodik. A nőt az osztrák egységek 2021. április 9-én elfogták, kiadatásáról később döntenek - olvasható a közleményben.

Időpont: 
kedd, 2021, április 13 - 16:57

MAGAZIN

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

Állásajánlatok Kaposváron