Csaknem 30 százalékkal többen jelentkeztek a MATE Kaposvári Campusára

Csaknem 30 százalékkal emelkedett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Kaposvári Campusára jelentkezők száma - írják az egyetem weboldalán.

 

Az agrárképzések népszerűsége egészen rendkívüli, tavalyhoz képest közel 90 százalékkal többen választották ezt a területet. 

Az idei felvételi eljárásban csaknem 2300-an nyújtották be jelentkezésüket a Kaposvári Campusra, ez tavalyhoz képest átlagosan 27 százalékkal több jelentkezőt jelent.

 

Az agrárszakok iránti érdeklődés robbanásszeűen, mintegy 90 százalékkal emelkedett, az elsőhelyes jelentkezések száma is több mint 53 százalékkal megugrott az egy évvel korábbihoz képest. A szakok közül kiemelten az ötéves osztatlan agrármérnöki, valamint a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki alapszak esetében nőtt a jelentkezés. 

 

Az elmúlt évhez képest jelentősen nőtt a pedagógusképzések népszerűsége, legtöbben idén is a gyógypedagógia, az óvodapedagógus és a tanító szakot választották az alapszakok közül. A tavaly először meghirdetett neveléstudományi mesterképzésre idén kétszer annyian jelentkeztek. 

 

A gazdaságtudományi képzések közül továbbra is a kereskedelem és marketing, valamint a pénzügy-számvitel alapszak a legvonzóbb a felvételizők számára. 

A művészeti képzések terén továbbra is jelentős érdeklődés mutatkozik a fotográfia BA és az osztatlan színművész képzésre, valamint a közelmúltban először hirdetett mozgóképkultúra és médiaismeret alapszakokra is.

 

A MATE Kaposvári Campusa a 2021. évi általános felvételi eljárásban 6 felsőoktatási szakképzési, 22 alapképzési, 11 mesterképzési, valamint 2 osztatlan szakot hirdetett meg a jelentkezők számára. A felvételizők igen széles képzési kínálatból – agrár-, gazdaságtudományi, műszaki, művészeti, művészetközvetítői, neveléstudományi és társadalomtudományi képzési területhez tartozó szakok közül – választhattak. 

https://kaposvar.uni-mate.hu/

 

 

Időpont: 
szerda, 2021, április 7 - 19:57

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron