Térfigyelő kamera, új lépcsők - júniusra megújul a kaposvári aluljáró

41 millió forintért újítják fel az aluljárót - mondta el Szita Károly, Kaposvár polgármestere.

 

Nagyon sok dolgot ki fognak cserélni és fel fognak újítani,  világítást, a lépcsőt, a korlátokat és ki is festik majd a falakat. Emellett mindenki biztonságban érezheti majd magát az aluljáróban, mivel négy darab közterület felügyelő kamerát is felszerelnek a területen.

40 éven nem volt átfogó rekonstrukciója a Honvéd utcai aluljárónak. Naponta több mint ezren használják az építményt, nem csak a környéken lakók, hanem azok is, akik át akarnak jutni a másik városrészbe, ezért nagyon fontos, hogy az átjáró megfelelő körülményeket biztosítson a gyalogosoknak. 

Június végére készül majd el az aluljáró felújítása a tervek szerint, de nem zárják el a forgalom elől, hiszen az átjárónak működnie kell. 

Időpont: 
hétfő, 2021, március 29 - 10:29

MAGAZIN

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Munkában a motorfűrészek Somogyban

Lakóházat és a közúti közlekedést akadályozó fákat távolítottak el a tűzoltók.

Húsvéti programok Somogyban

Mutatjuk, hogy mulyen húsvéti programok lesznek Somogyban. 

Állásajánlatok Kaposváron