Plázaszabályok léphetnek érvénybe a Covid miatt

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tárgyalt a koronavírus-járvány miatti szabályokról Orbán Viktor miniszterelnök kedden.

 

"Ma a kamara képviselőjével tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak. Boltok, szolgáltatások és általában az élet kereteinek, természetes kereteinek helyreállítását kívánják, és igazuk is van. De azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év fölötti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak" - közölte Facebook oldalán a kormányfő.

    "Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát, amelyek ésszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében az általános zárás helyett négyzetméter alapú korlátozásra térjünk át. Külön plázaszabályokat is javasolnak. És a szolgáltatások megnyitásához szükséges sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány" - tette hozzá.

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron