
Kaposváron is növekszik a betegek létszáma, jelenleg körülbelül 1000 aktív fertőzött van a városban - mondta a Rádió Most péntek reggeli interjújában Szita Károly.Kaposvár polgármestere hozzátette, hogy a járványhelyzet miatt nem állnak meg a fejlesztések városunkban.
Az interjúban Szita Károly beszámolt arról, hogy 700 millió forint áll rendelkezésre kerékpárút-fejlesztésre. A tervek szerint lesz egy bicikliút a Guba Sándor utcában a villamossági gyárig, ami a későbbiekben az egyetemig fog vezetni, az Izzó utcában pedig a Videotonig létesül kerékprút. Emellett bicikliúton tekerhetünk a Tüskevári csomópontból a Hajnóczy utcáig, a Füredi úton a Margit templomtól a Raktár utcai körforgalomig, amely tovább megy majd Kaposfüred felé, és a balatoni kerékpárútra csatlakozik.
Ezek mellett lesz egy 30 km hosszú zselici kerékpárút, amely Kaposvárról, a Cseri út végétől indul és Bőszénfáig megy, több települést érintve, illetve terveznek egy Szigetvárig tartó kerékpárutat, amely a Nostrától indul a városon át, érintve a Csik Ferenc sétányt.
Az iskolai ügyeletről a polgármester elmondta 37 iskolás gyermek szülője kérte az iskolai felügyeletet, rajtuk kívül 130-an igényeltek még elvitelre étkezést. Az óvodások 6 százaléka jár jelenleg óvodába, ez 132 gyereket jelent. A bölcsődék 44 százalékos kihasználtsággal működnek.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |